|
| |
| |
| Történelmünk
korszakalkotójáról
nyílt dupla kiállítás
|
| „Történelmünk
korszakalkotója –
Batthyány Lajos, a
hadseregszervező”
címmel nyílt
közös tárlat a HM
HIM Hadtörténeti
Múzeumban és a
Budapest Történeti Múzeumban.
|
|
A
történeti múzeum
a reformkori és
forradalmár politikust, a
Hadtörténeti
Intézet és
Múzeum
kiállításrésze
pedig a hadseregszervező
Batthyányt mutatja be,
felvillantva az ifjú
éveiben
huszártisztként,
illetve az 1848
októberében
nemzetőrként
szolgáló politikus
katona alakját is.
A
Hadtörténeti
Múzeum
kiállításának
alapvető célja
felhívni a
közvélemény
figyelmét arra a
kevésbé ismert
tényre, hogy Batthyány
Lajosnak kezdeményező, majd a
megvalósítás
során központi és
meghatározó szerepe
volt az új
típusú haderő
kereteinek
kialakításában
és annak
megszervezésében. Az
önálló nemzeti
haderő alapjainak
lerakásával a
miniszterelnök
készítette fel a
nemzetet forradalmi
vívmányainak
megvédésére,
1848 szeptemberében pedig
szinte egyszemélyi vezetője
volt a honvédelemre
kényszerülő
polgári államnak.
A
történeti rész a
Batthyány-kormány
hadügyi
politikáját és
ebben a miniszterelnök
szerepét mutatja be, majd
következik a
Batthyány-emlékezete
blokk, végül pedig
bemutatásra a forradalmi
haderő megteremtésének
folyamata, amelyben Batthyány
Lajos központi szerepet
játszott.
Forrás:
www.kulturpart.hu
|
|
|
|