|
| |
| |
| Mert énekelni jó!
|
| Egy
cikksorozat első
részét
olvassák. Ez a sorozat az
énekléssel
foglalkozik,
legkevésbé sem
nosztalgikus feldolgozásban.
Ugyanis énekelni,
különösen
másokkal együtt, mindig
jó volt és mindig
jó lesz!
|
|
Nem
rejtegetjük, mi a
célunk: szeretnénk, ha
divattá válna az
éneklés, ha egyre
többen járnának
össze, kisebb-nagyobb
közösségek
alakulnának, nőne az
öröm,
szövődnének a
szálak, szólna a dal.
Mert énekelni jó!
Endorfin
Zajoskör
Húszas-harmincas
fiúk és lányok,
tizenketten. Már a
honlapjukat olvasva emelkedik az
emberben az endorfin
(boldogsághormon),
például ahogyan egy
tenorért esengenek, sőt,
fenyegetőznek: ha tenor kattint
rájuk, azt
megtalálják,
éjjel elrabolják,
és az illető csak a
hétfői
kóruspróba
tenorszólamában
tér magához. Tenorista
módszer… A cikkbe is
csak egy feltétellel mentek
bele: jó, ott lehetek,
írhatok arról, hogy
nemrég „zajos és
megdöbbentő sikert
arattak” például
a Pótkulcsban, hogy
együtt karaokéznak,
kirándulnak és
kenuznak, de barterezzük le a
dolgot. Vagyis:
ígéretet tettem, hogy
a Nők Lapja hatalmas
olvasótáborában
akad majd egy tenor, aki csatlakozik
hozzájuk. Tehát, aki
tenor, vagy ismer ilyen
személyt, jelentkezzen!
(e.hulej@sanomabp.hu És
kösz!)
|
Tenorok
és basszusok
|
|
|
Próba
hétfő este a Nádor
utcai általános
iskolában. Bea
énekeltet be, ő
biztosítási
matematikus, a többiek
közt van informatikus,
jogász, logisztikus,
iparművész,
értékesítő,
énektanár és
néhány
mérnök. Van
képzett zenész,
és aki kottát is alig
olvas.
– Kvartett
voltunk, aztán egy
kenutúra után, az
Orczy-kertben egy pokrócon
döntöttük el:
bővülünk – mondja
Lőrinc, aki pazarolja kincset
érő baritonját F
és Fisz hangok
kipréselésére,
„pedig neked kellene ott
hódítani a női
szólamok
szívét”
(idézet a honlap
tenorért esengő
részéből). –
Tizenkét ember még
társaság tud lenni,
itt még működhet a
demokrácia. Közösen
döntjük el a
repertoárt,
például ma azt, hogy
elég-e ennyi magyar dal a
karácsonyi műsorban. Hetente
egyszer próbálunk, ha
sürget a
fellépés, akkor
hétvégén is. A
gyakorolnivalót
feltesszük midire, aki nem tud
jönni, letöltheti,
és gyakorolhat otthon. Az
első koncertünket, ne
tessék nevetni,
nagyothallóknak tartottuk,
és ők a végén
azt mondták: gyerekek, nagyon
bátrak vagytok…
Azóta sokat fejlődtünk.
Tényleg
sokat fejlődtek. Angol
kórusművet gyakoroltat
velük az időközben
megérkező egyetlen profi, a
kórusvezető Gigi.
– Hú,
gyerekek, ez hamis volt, vagy csak
én voltam béna?
– kérdezi valaki.
Kórus:
– Csak te!
Hát
így. Vidáman,
komolyan. Kodályt
énekelnek, Bárdos
Lajost, Webbert, Purcellt, Debussyt,
Lennont. A végén csak
nekem két
spirituálét, igazi
örömkoncertet kapok.
Nagyon sok
huszonéves, harmincas,
negyvenes vágyakozik ilyesmi
után. Hogy része
legyen egy ügy, egy
tevékenység
köré szerveződött
közösségnek. Ahol
komolyan lehet venni azt,
amiért együtt vagyunk,
és közben jókat
lehet nevetni. Magunkon,
egymáson. Az ilyen
közösségek ugyanis
tartósak.
|
Dr.
Pándy
Mária
pszichológus
a
Zeneakadémián
is tanít
|
Gyógyító,
boldogító
dallamok
A
kóruséneklés
egyébként nagyon
szoros kapcsolatot teremt ember
és ember között.
Lehet, hogy ijesztő a hasonlat, de
gondolkodjanak el rajta! Emberek,
akiknek együtt kellett
megküzdeniük a
túlélésért
valamilyen baleset,
katasztrófa után,
örök életükben
közel érzik magukat
egymáshoz. Mert nagyon
mély dolgokat tudtak, kellett
megmutatniuk egymásnak
magukból. Valahogy így
van ez egy kórusban is.
|
|
–
Valóban, az
éneklés nagyon intim
dolog – erősít meg dr.
Pándy Mária
pszichológus, aki többek
közt a
Zeneakadémián is
tanít. – A mai
világban kevés
lehetőség van, hogy
merjünk megmutatkozni
mások előtt.
Ráadásul semmi nem hat
ránk olyan mélyen,
mint az emberi hang.
Mélyebben és
erősebben, mint a hangszerek.
Könnybe lábadhat a
szemünk, olyan erős
rezgések indulnak el
bennünk. De tudni kell, hogy
más területek
aktivizálódnak, ha
befogadunk, vagy ha mi magunk adjuk
ki a hangot, ha magunk
teremtjük. Sokkal többet
kellene énekelnünk, a
lelki egészségünk
miatt is. Figyeljük meg a
gyerekeket, akik
ösztönösen
énekelnek,
például, ha
hintáznak, de sok más
helyzetben is. Autistákkal,
akik nem reagálnak szavakra,
énekelve lehet
kommunikálni.
Pándy
Mária elmondja azt is, hogy a
spanyol aluljárókban
klasszikus zene szól, ami
ugye senkit nem zavar és nem
idegesít, sőt: megnyugtat,
feltölt. Nálunk ezzel
ellentétben szinte minden
nyilvános helyen
felpörgető, agressziót,
feszültséget gerjesztő
dallamokat(?) hallunk. Egy
város és a benne
élők hangulata,
életérzése ezen
is múlik. Erre is lehetne
mozgalmat indítani…
A
legbiztosabb
befektetés
|
Zoboki Gábor
|
Szakítsunk
teljesen azzal a nézettel,
hogy az éneklés valami
régies, népies,
elmúlt korokból itt
maradt tevékenység!
Láttuk a fiatal kórust
– a sorozat későbbi
részeiben lesznek még
hasonlók! –, hallottuk
a lélek
szakértőjét, most
hallgassuk meg a sikeres,
világhírű
építészt! Aki
énekelt, énekel, sőt:
nyolc éve vezetője egy
kórusnak, pedig nagyon
elfoglalt. A világ több
tájáról
ostromolják, hogy dolgozzon
velük, nekik.
|
|
Pedig Zoboki
Gábor, a Művészetek
Palotája tervezőjének
kapcsolata a zenével nem
indult jó előjellel, ugyanis
szülei azért
adták el a zongorát,
hogy az ő kiságya
beférjen a lakásba. Na
de később! Délelőtti
matinék, Fasang
Árpádné
szolfézsórái,
egy Verdi Requiem Sass
Sylviával,
nyolcévesen, klasszikus
gitár tanulmányok
Thománé Molnár
Magdánál, a
legendás Buba
néninél – akitől
nemcsak zenét, de
emberséget is lehetett
tanulni, történeteket
hallani ’56-ról,
Kodályról, nagy
zeneszerzőkről. Aztán
és közben opera-
és balettrajongás,
már-már őrület.
– A
Bartók
Táncegyüttesben
Timár
Sándoréknál
táncoltam, Sebestyén
Mártitól sok-sok
népdalt tanultam –
meséli. – A
gimnáziumban az orosz-
és a magyaróra
között széki
legényest tanítottam a
többieknek. A Bartók
után az Akadémiai
Kórus
Társaságban
énekeltem, jártuk a
világot. Katonaság
– Zala Honvéd
Táncegyüttes,
aztán jött az egyetem,
amit abba is hagytam, mert
úgy éreztem:
zenésznek kell lennem.
Mégis
építész lettem,
és ez olyan hivatás,
amely mellett minden más csak
hobbi lehet. De a zene, az
ének megmaradt. Földes
Imre, a nagyszerű
zenetörténész a
régi iparművészeti
főiskolai
osztályából
gyűjtött maga köré
egy kis társaságot,
amelyből baráti kör,
majd kórus lett. Itt
énekeltem, és most ezt
a kórust vezetem,
segédkarnagyokkal
immár nyolc éve.
A kórusnak
elsősorban
belsőépítészek
a tagjai, az ő hangjuk
töltötte be először a
MüPa páratlan
akusztikájú
hangversenytermét.
– Az
énekléssel
kapcsolatban két dolgot
mondanék – folytatja
Zoboki Gábor. – Az
első, hogy a hangok közös
kiadása nagyon ősi, nagyon
mély, azonos rezgésen
alapuló érzés,
érzület. Az emberi
kommunikáció legősibb
formája. Egy kórusban,
különösen nagy
kórusban énekelni, a
maximális érzelmi
terhelés formája,
katartikus,
torokszorító
élmény. A másik
fontos dolog az ember egyéni
gátlásainak
feloldása. A kisgyerek
még ösztönösen
ad ki hangot,
ösztönösen
énekel, erre
épülnek a
gátlások. Az
énekesek
tulajdonképpen azt
tanulják újra, amit
valaha mindannyian tudtunk. A
népdal, a
néptánc, mindaz a
kultúra, amelyben a
Kárpát-medence olyan
gazdag, a legtisztábban adja
meg nekünk a lehetőséget
erre a
gátlásfeloldó
tevékenységre. Csak
élnünk kell, kellene
vele. Ez a két dolog az
emberi élet két
alapélménye,
gyerekkorban kell
rátalálnunk, az az
igazi. Ráadásul
más dolog az aktív
és más a
passzív élmény,
sokszor a balett iránti
rajongás, operába
járás mögött
elnyomott szenvedély
húzódik meg.
Ezért jobb, ha a szülő
maga énekel a gyereknek,
mintha akár a legjobb lemezt
tenné fel. Még valami:
a merkantil szemlélet eluralt
minket, de én biztos vagyok
benne, hogy a művészeti
tanulmányok, a zenére,
táncra, rajzra
fordított idő, mindig
meghozza a maga
gyümölcsét,
bármilyen
pályát választ
az ember.
|
Varga-Koritár
Pálné kóruspróbán
|
Életre
szóló
ajándék
Zoboki
Gábort
meghatározó emberek,
meghatározó
találkozások is
terelték a zene, az
éneklés felé.
Sokan vannak ezzel így.
Varga-Koritár
Pálnénak is
szerencséje volt.
Általános iskolai
énektanára
nevére máig
emlékszik, utána pedig
a Leövey Klára
Gimnáziumba került, a
legendás Andor Ilona keze
alá, az ő
kórusába.
|
|
– Akkoriban
nem volt ciki, sem teher, hogy
hetente kétszer fél
kettőtől fél háromig,
háromig
kóruspróbára
jártunk. Pedig csak ma tudom,
milyen fontos dolgokat tanultam meg
akkor
észrevétlenül.
Figyelni másokra,
együttműködni,
felelősséget vállalni,
kitartani. A mi kórusunk
nagyon híres volt,
lemezfelvételek,
külföldi utazások,
ezek nagy dolgok voltak akkor.
Angliában háromezer
ember előtt énekeltünk,
köztük sok – akkor
még így mondták
– disszidens volt.
Követelték a
ráadást. És
akkor Ilonka néni halkan ezt
mondta: Szózat. Én nem
tudom, ki énekelt akkor, mert
én zokogtam, és
szerintem mindannyian. A
nézők is, magyarok, angolok
együtt. Kodály
tanár úr
temetésén is, ahol az
Árva vagyok-ot
énekeltük…
A gimnázium
jubileumi
ünnepségére
újra összeállt a
kórus, az előadás
olyan jól sikerült, hogy
együtt is maradtak.
– Kedden
és pénteken este
próbálunk, olyan az
nekem, mintha
rákötnének egy
akkumulátorra. A
vezetéknevünkön
szólítjuk
egymást, mint régen az
iskolában. Már a
családom is tudja, hogy erre
a két estére semmi
programot nem szervezhetnek.
Biztosan tudom, hogy azokra az
emberekre én mindig
számíthatok,
köztünk nincsenek
játszmák, nem kell
másnak mutatkozni, bizalom
van és öröm. Nem
lehet mást mondani: aki
énekel,
segítséget kap
és ad. Mindhárom
gyerekem zenei
általános
iskolába járt, otthon
három szólamban
énekeltük a Forr a
világot. Az unokáim
Svédországban
élnek, nemrég
küldtem nekik egy kis
mondókás könyvet
lemezmelléklettel.
Hívott a lányom,
mondja: „Mama, tudod te, hogy
mit küldtél? A ti
kórusotok is énekel
rajta.” Nem tudtam…
Hol,
kinél kezdjem el?
Ha valaki
énekelni szeretne, az első
lépések a
legnehezebbek. Hogy hová
menjek, kihez csatlakozzam, nem
énekelek én olyan
jól, egyszerűen csak
szeretek, mi lesz, ha meg akarnak
hallgatni mindenki előtt
külön, csak engem, nem
ismerem a kottát sem…
és így tovább.
Zsuzsa is
félt, ezért
örült annyira, amikor
rátalált a
három éve működő
HangDalára, ahol csoportos
énekoktatással
foglalkoznak. Így
mégiscsak könnyebb,
gondolta, meg azt is, hogy a
tanulmányai után, de
még a
családalapítás
előtt megvalósítja
régen dédelgetett
álmát. Zsuzsa
amúgy
közgazdász-szociológus,
de jár a HangDalába
adminisztrátor,
életmód-tanácsadó,
gimnazista, főiskolás
és még ki tudja, ki
mindenki.
|
Fekete-Kiss Sándor
|
– Azt vettem
észre, leginkább
olyanok jönnek, akik valamilyen
módon emberekkel
foglalkoznak, az a hivatásuk,
hogy másoknak adjanak. Mintha
fel akarnának töltekezni
– mondja Fekete-Kiss
Sándor, aki
módszerét Gór
Nagy Mária
Tanodájában
fejlesztette ki. Zeneszerző,
előadóművész és
foglalkozik
hangképzéssel is.
Az
órák egy nyolcadik
kerületi lakás
tágas
szobájában zajlanak,
ahol Sándorék kicsi
lánya, Fruzsi
szaladgál a székek
között, időnként
elkapva egy dallamot, egy
szót.
–
Énekelgettem én
mindig, kórusba is
jártam, de a
hangképzést még
senki sem magyarázta el nekem
– mondja Marcsi, akinek az
arcán olyan lelkesedés
van éneklés
közben, mint egy
ötösre felelő
diákén.
|
|
A
beénekléskor
félszavakból is
értik egymást, hol
kell bizseregni annak a hangnak,
miért kell kerekíteni
az ajkat, hol kell utaztatni a
hangot, és, hogy milyen
jó, mert Zsuzsinak
kinyílt a fejhangja. Dalok az
Oroszlánkirályból,
a Dzsungel könyvéből,
Kodálytól,
Falchonieritől, a V’Moto
Rocktól.
Várj,
míg felkel majd a nap,
szól a szobában
másodszor, közben Fruzsi
cipőkanalakat
zsákmányol, és
kipakolja a hűtőt. Van tea, vannak
Sándornak
történetei, van sok
nevetés, van derű. Ég
a gyertya, a szintetizátor
zeng, a hangok kikúsznak az
utcára, egyre
bátrabban, egyre nyitottabban
énekelnek a lányok.
Lányok, nők, asszonyok. Akik
bátrak, akik mernek, akik
szeretnek énekelni.
Heti Népdal
jövőre a Nők Lapjában
és az MR 3 Bartók
rádióban!
2008-ban minden
számunkban
közöljük egy magyar
népdal szövegét,
kottával. Ezzel
szeretnénk
hozzájárulni ahhoz,
hogy megismerjétek és
főképpen
énekeljétek őket.
Szövetkeztünk
a MR 3 Bartók
rádióval, az
adó munkatársai
már dolgoznak rajta, hogy
műsorukba illesszék,
napközben
lejátsszák a dalokat.
Természetesen az internet sem
maradhat ki. Várjuk
ötleteiteket, várjuk a
csatlakozókat. Hogy pontosan
mikor hangzik el az első Heti
Népdal, karácsonyi
számunkban tesszük
közzé, hogy a munkahelyi
közösségek, az
iskolarádiók, a
családok, barátok
még időben
beírhassák a
naptárukba…
Forrás:
www.nlc.hu
|
|
|
|