NYÁRI ESTE
„Időnként, ha szemügyre vesszük végzett munkánkat, mindenkinél élesebben látjuk a hibát, gyengeséget. Érezzük: ez ma jobban sikerülne, csak lehetne mégegyszer megcsinálni.” E szavakkal vezeti be Kodály Zoltán a Nyári este című zenekari művéhez írt előszavát. A darabot ugyanis 1906-ban írta; de az mindössze két előadást ért meg. Több mint húsz év után vette ismét elő a zeneszerző, hogy átdolgozza. A cím, mint maga Kodály vallja, egykori nyári esték, az Adriai tenger partján eltöltött idők emlékét idézi. Az átdolgozásra Toscanini bírta rá Kodályt, s a zeneszerző neki ajánlotta művét.

A színesen hangszerelt, költői képekben gazdag kompozíció egyike a legmegkapóbb Kodály-műveknek: egy fiatal művész rajongó emlékezése arra az élményre, amit számára a mediterrán tájjal való találkozás és a mediterrán művészettel való kapcsolat jelentett.

A Nyári este átdolgozott verzióját Toscanini mutatta be 1930-ban New Yorkban.

HÁRY JÁNOS — SZVIT
(I. Kezdődik a mese. Con moto; II. Bécsi harangjáték. Allegretto; III. Dal. Andante poco rubato; IV. Napóleon csatája. Alla Marcia; V. Közjáték. Andante maestoso, ma con fuoco; VI. A császári udvar bevonulása. Alla Marcia.)



1926-ban mutatta be a budapesti Operaház Kodály Háry János című daljátékát. A darab hőse — Garay János Obsitosa — a falusi kocsmában hetvenkedő, nagyotmondó öreg szegénylegény, aki a maga és társai számára megálmodott szebb világot eleveníti meg a poharazók körében naiv-fantasztikus „visszaemlékezéseivel”. Ezekről ugyan hallgatósága is tudja, hogy nem a valóságból erednek, de legalább az elbeszélés tartamára őket is megajándékozza az álomképek színességével, a heroikus kalandok illúziójával.

Ezeknek az álmoknak, messze tekintő vágyaknak széles gesztusú — valósággal a kitárt karok mozdulatát szuggeráló — invokációja a daljátékból készült szvit első tétele. A harmadik tétel a „Tiszán innen, Dunán túl” kezdetű népdal hangulatos zenekari parafrázisa, amely a dalt megszólaltató koncertáló hangszerek (brácsa, oboa, kürt) mellett virtuóz szereplési lehetőséget nyújt a fuvolának és a cimbalomnak is. Az ötödik helyen álló, közismert Intermezzo anyagát 1800 körüli verbunkosból vette a zeneszerző.

A Háry János-szvit bemutatóját 1927-ben Willem Mengelberg vezényelte New Yorkban.

SZÍNHÁZI NYITÁNY
Zenetörténetünk különös analógiája, hogy két reprezentatív operánk — Erkel Hunyadi Lászlója és Kodály Háry Jánosa — eredetileg nyitány nélkül került bemutatásra: mindkettőhöz utólag írtak zenekari bevezetést szerzőik! A Háry János bemutatója után egy évvel — 1927-ben — írta Kodály a mű bevezető zenéjét és az ezzel csaknem azonos Színházi nyitányt, amelyben felhasználta a darab néhány, ugyancsak utólag komponált részletének zenei anyagát is. A nagyszabású kompozíció — amelyet eredeti funkciójától függetlenül mint az új magyar szimfonikus irodalom egyik remekművét is számon tartjuk — három témát dolgoz fel a szonáta klasszikus formájában: az első egyben a színpadi történésnek is expozíciója, a „Nagyabonyban csak két torony látszik” kezdetű népdalból származik; a második a Kodály-zenében mottóként ismétlődő pentaton dallam; a harmadik a daljáték szereplői közül a kényeskedő Ebelasztin lovagot jellemzi. Ezt a három anyagot dolgozza fel a nagy zeneköltő ragyogó képzelettel s virtuóz kompozíciós technikával.

MAROSSZÉKI TÁNCOK
„...Talán nem véletlen, hogy mindmáig Marosszék őrzött meg legtöbbet a régi népi tánczenéből, s hogy egy-egy darabnak más vidéken is »marosszéki« a neve. Bár hangszeres jellegű, eredetében mind dal lehetett, egy részének szöveges változata is megkerült. Hegedűn, furulyán minden faluban hallható volt még a háborúig, a szöveges alak inkább csak öregektől. A Brahmstól világgá vitt »magyar táncok« az 1860 körüli városi Magyarország hangja: jobbára akkor élt szerzők művei. A Marosszéki Táncok messzibb múltban gyökereznek: az egykori Tündérország képét idézik fel.”

E szavakkal vezeti be Kodály 1930-ban írt zenekari művét. Feldolgozásában az általa említett hangszeres formát éleszti fel — bár éppen a mű kezdetének rubato dallamossága feltehetően énekelt eredetre vezethető vissza. De már a következő, feszes ritmusú tánc, a beleékelt virtuóz fafúvós-szólamokkal nyilvánvalóan hangszeres fogantatású lehetett, és a továbbiak során visszatérő rubato dallam is gazdag lehetőséget nyújt egyes szólóhangszerek gazdagon díszített játékára, a körülírás, kommentálás változatos formái között. A darab eredetileg zongoramű volt (1927), Toscanini tanácsára dolgozta fel Kodály zenekarra. Bemutató: 1930, New York (Toscanini).

GALÁNTAI TÁNCOK
Nagy zeneköltőnket gyermekkori emlékek fűzték a felső-magyarországi Galántához, ahol hét esztendőt töltött. Mikor 1933-ban. a Budapesti Filharmóniai Társaság nyolcvanéves fennállásának emlékére ünnepi kompozíciót írt, a múlt század elejéről való galántai cigánynóták dallamait választotta nagyzenekari feldolgozás tárgyául. Vérbő verbunkos-muzsika ez, amit virtuóz zeneszerzői technika és széleskörű zenei műveltség birtokában emelt Kodály a magasrendű szimfonikus alkotások színvonalára. A nagyszabású táncköltemény ezer arcot villant fel, ezer színt, hangulatot, ízt kínál a hallgatónak, bemutatva a magyar népi mulatságok gazdagságát, vidámsággal váltakozó mélabúját.

A művet 1936-ban mutatták be.

FÖLSZÁLLOTT A PÁVA — VÁLTOZATOK MAGYAR NÉPDALRA
A Fölszállott a páva című népdalra írott variációkat Kodály az amszterdami Concertgebouw zenekar fennállásának ötvenedik évfordulójára írta. A művet a jubiláns együttes 1939 novemberében mutatta be Willem Mengelberg vezényletével. Két évvel korábban Kodály már feldolgozta Ady — ugyancsak népköltészettől inspirált — hasonló című költeményét, férfikarra. Az ötfokú ősrégi magyar dallam és Ady versének harcos keserűsége azonban a második világháború küszöbén fokozott mértékben vált időszerűvé: fokozott feladat hárult a magyarságot reprezentáló zeneszerzőre is, aki új kompozíciójával lépett a világ elé. Ezt a feladatot, az emberiesség szavának messze hangzó hallatását, Kodály úgy vélte, akkor oldja meg leghatékonyabban, ha az ősi magyar dallam és a haladó magyar költészet találkozását a variáció klasszikus formájában fejti ki. Változatai a romantika idején kialakult összetettebb értelmű karaktervariációk mintájára készültek, nem írják körül a témában megadott modellt, hanem annak belső tartalmát tárják a hallgató elé, mondanivalójának minden gazdagságával. Ugyanakkor arra is gondot fordít a zeneszerző, hogy a változatok a nagyforma logikája szerint kövessék egymást és hangulataik meggyőző lélektani egésszé álljanak össze. Így követi a mű elején összecsapó szenvedélyeket a megtorpanás jajszava a variációk első csoportjában, majd a természet és a népi vigasság szabadabb levegőjét így borítja be a gyász komor viharfelhője, hogy a mű befejezéséhez közeledve ismét kivilágosodjék a horizont, és a népdal apoteózisa: a magyar nép sorsába vetett hit oldja fel a darab súlyos hangulatát.

CONCERTO
(I. Allegro risoluto; II. Largo; III. Tempo primo; IV. Largo; V. Tempo primo.)



1939-ben a Chicagói Szimfonikusok fennállásának ötvenedik évfordulójára írta Kodály a Concertót. Az a terv, amely szerint a darab ősbemutatóját maga a zeneszerző vezényelte volna, a második világháború kitörése miatt meghiúsult, így a darab bemutatóját 1941-ben Frederick Stock vezényelte.

A mű egyike a Kodálynál ritka barokk utánérzéseknek. Mind a concertino-ripieno szembeállítás, mind a motorikus ritmika, mind a tételek gyors—lassú tempó alapján történő váltakozása a barokk concerto grosso felidézését jelzi. Az öt tételt egyvégtében adják elő.

C-DÚR SZIMFÓNIA
(I. Allegro; II. Andante moderato; III. Vivo.)



A háromtételes szimfónia a mester kései alkotása: egy hosszú és gazdag művészi pályafutás jelentős summája. A művet Kodály a Svájci Fesztivál Zenekar felkérésére írta, felhasználva benne évtizedek óta összegyűjtött, de megformálásra csak ez idő tájt megérett vázlatait. 1961-ben a luzerni fesztivál ünnepi megnyitó hangversenyén Fricsay Ferenc vezényelte a szimfónia bemutatóját. Egy évvel az ősbemutató után, 1962-ben a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara is bemutatta a művet, Ferencsik János vezényletével.

A szimfónia formálásának klasszikus egyszerűségével, mondanivalójának nemes és közérthető tisztaságával egy nagy életmű következtetéseit vonja le. Ötfokú ihletésű dallamvilága a két szélső tételben heroikus-lendületes mozgalmasságot, örökifjú életerőt fejez ki; a kettő közé ékelt lassú tételben bensőséges hangulatú változatok során fejezi ki a mester megindítóan humánus mondanivalóját.

Forrás: Fidélió
Pándi Marianne