|
| |
| |
| Programok Szegeden
|
| Harmincegy nap alatt
tizenhárom produkciót
játszanak és
két premiert tartanak a
Szegedi Nemzeti
Színházban
decemberben. A negyvenöt
előadás mellett három
vendégjáték
színesíti a
repertoárt - mondta Nagy
László
kommunikációs vezető
szerdán, sajtótájékoztatón.
|
|
Az első premier
december 14-én a
Kisszínházban lesz: a
Beszélő fejek III.
című előadást
Székhelyi József
rendezésében
láthatja a
közönség. Alan
Bennett monodrámáit
Szilágyi Annamária,
Borovics Tamás és
Pásztor Erzsi
tolmácsolja.
December
18-án mutatják be
Oscar Wilde: Bunbury című
vígjátékát,
amely két fiatal
férfi, Jack és
Algernon életén
keresztül azt fogalmazza meg:
az életben csak
hazugság létezik. A
rendező, Toronykőy Attila elmondta,
hogy a történet a
jómódú, modern
Londonban játszódik.
A decemberi
programot színesíti a
Kodály Zoltán
emlékére meghirdetett
jubileumi év
zárásaként
tartandó hangverseny december
14-én, továbbá
a Budapest Klezmer Band
Klezmer-varázs koncertje, a
Karácsonyi Operagála
és az Ünnepi
Dixie-gála is.
Székhelyi
József a
sajtótájékoztatón
hivatalosan is bejelentette, hogy
nem indul újra a direktori
posztért.
Mint elmondta,
felmérte még egyszer
fizikai és mentális
állapotát és
úgy gondolja, nem
vállalhatja a
felelősséget.
Az okok közt
említette
továbbá, hogy
elszomorítónak tartja
a jelenlegi helyzetet. Utalt arra,
hogy nemrégiben a
kulturális
közgondolkodást
és az ország
költségvetését
próbálták
elemezni az
Országgyűlés
kulturális bizottsága
előtt, ahol a készülő
színházi
törvénytervezettel
kapcsolatban hallgatták meg,
több színházi
szakember
társaságában.
Székhelyi
József úgy
fogalmazott: jelenleg a
börtönbüntetése
idején dolgozó rab
több fizetést kap, mint
amennyit ő a táncosoknak tud
adni. Közlése szerint
ezt a bizottság előtt is
elmondta, s mivel további
konfliktusokra számít,
úgy gondolja, ez nem
segíti a
színházat.
Ezért a
színházigazgatói
posztot nem pályázza
meg, de rendezőként vagy
színészként
szívesen részt vesz a
munkában.
Forrás:
hirextra.hu
|
|
|
|