|
| |
| |
| III. 1929-1932
|
József
Attila 1931-ben
(Fotó:
Arató Tibor.
Petőfi irodalmi Múzeum)
|
|
|
Költészet
és társadalmi
cselekvés
1929
Nincsen
apám, se anyám
című verseskönyve 1929
február 7-én
látott napvilágot.
– Makai Ödön
és József Jolán
elváltak. Makai József
Etát vette
feleségül. Jolán
pedig a
hódmezővásárhelyi
Bányai László
felesége lett. –
József Attila, február
18-án, Bartha Miklós
Társaság Magyar
Föld estjén szerepelt
először a
nyilvánosság előtt a
Társaság
tagjaként. – Francia
levelezői
állását a
Magyar Külkereskedelmi
Intézet Rt.-nél
március 9-én foglalta
el. A Vágó
Mártával való
végleges
szakítás után
bekövetkezett
idegösszeomlásának
is része volt abban, hogy
munkaviszonya május
25-én megszakadt. – A
Magánalkalmazottak
Biztosító
Intézete neuraszténia
gravisszal szanatóriumba
utalta. Erre szeptember
végétől október
18-ig Balatonlellén
került sor. – Decemberben
rövid ideig munkatársa
lett az Előörs című,
Bajcsy-Zsilinszky Endre
szerkesztésében
megjelent nemzeti radikális
irányú lapnak. –
A Nyugat december 1-i
számában
bántó hangú
kritika jelent meg Németh
László
tollából a Nincsen
apám, se anyám
kötetről. Ez volt az egyik oka
Babits Mihály elleni
éles, igazságtalan
és ránézve
súlyos
következményekkel
járó
támadásának.
1930
A Babits-ellenes
pamflet Az Istenek halnak, az Ember
él címmel A Toll
január 10-i
számában jelent meg.
– Május 20-ra
Hódmezővásárhelyen
Fábián
Dániellel
elkészítették a
Bartha Miklós
Társaság Ki a faluba
című röpiratának
végleges
szövegét. –
Szeptember 1-én Nagy Lajossal
és Agárdi Ferenccel
részt vett a nagy budapesti
munkástüntetésen.
Ez év őszén tagja lett
az illegális kommunista
pártnak. –
Összekötötte
életét
Szántó Judittal.
1931
februárjában
a
Jaurès-munkaközösségben
felolvasta
művészetbölcseleti
nézeteinek foglalatát,
az Irodalom és szocializmus
című szabadelőadást.
– Döntsd a tőkét,
ne siránkozz című
verseskötetét
március 18. után
nyomtatta ki.
József
Attila a
munkásmozgalomban
Tavasztól
Újpesten és
Rákospalotán
illegális
szemináriumokat vezetett,
és kivette
részét másfajta
illegális
pártmunkákból
is. – Május 6-án
kelt a budapesti királyi
ügyészség
rendelete a
nyomozásról a
Döntsd a tőkét, ne
siránkozz kötet
ügyében, a
Szocialisták című vers
ellen osztály elleni
izgatás, a Vastag
Margot-ról
szóló Villon-ballada
fordítása ellen
szemérem elleni
vétség miatt.
Június 12-én
vádirat készült a
Döntsd a tőkét, ne
siránkozz kötet
előállítói
ellen. – A Sarló
és Kalapács
című moszkvai
folyóiratban megjelent A
Magyar Proletárirodalom
Plattformtervezete József
Attiláról azt
állította, hogy a
fasizmus táborában
keresi a kiutat. Ez az
írás mélyen
lesújtotta a költőt.
Szeptember 20. körül
írta meg
válaszát, s a
Plattformtervezet szerzői ennek
folytán jelentősen
enyhítettek
elmarasztaló
ítéletükön.
– Nyáron dr. Rapaport
Samu pszichológus arra
kérte József
Attilát, javítsa ki
Ideges gyomor- és
bélbajok keletkezése
és
gyógyítása
című könyvének
kéziratát
nyelvhelyességi,
stiláris szempontból.
Honorárium fejében az
orvos pszichoanalitikus
kezelésben
részesítette a
neurotikus tünetekre
panaszkodó költőt. Ezzel
elkezdődött a
pszichoanalízissel
való, mindhalálig
tartó gyakorlati, teoretikus
és költői kapcsolata.
1932
júniusában
jelent meg a József Attila
és Fejtő Ferenc által
szerkesztett, az illegális
kommunista párt
irányvonalát
követő Valóság
című folyóirat első
és egyetlen száma.
József Attila itt
közzé tett
Egyéniség és
valóság című
tanulmánya mozgalmi
körökben
megbotránkozást
keltett. Valószínűleg
ez a körülmény is
hozzájárult a lap
megszűnéséhez. –
A július 15-én
elfogott Sallai Imrét
és Fürst Sándort,
az illegális párt
vezetőit statáriális
bíróság
elé
állították.
– Július 27-én
József Attila, Illyés
Gyula és Szimonidesz Lajos
megfogalmazták a
Halálbüntetés
elleni röpiratot, amelynek
fellelhető példányait
a rendőrség azonnal
elkobozta. Megszövegezői ellen
a bíróság
nemzetgyalázás
vádjával
eljárást
indított. – Szeptember
4-11-ig tartott az
Írók Gazdasági
Egyesületének balatoni
íróhete, amelyen
József Attila is részt
vett. – Szeptember
27-én, a kúriai
föllebbviteli
tárgyaláson a
Döntsd a tőkét, ne
siránkozz kötet miatt
elmarasztalták, de a
büntetést három
évre
felfüggesztették.
– Október 16-án
jelent meg a Külvárosi
éj című
versesfüzet.
Dr.
Tverdota György
|
|
|
|